Sziasztok!

A zenészek és zenebarátok nagy örömére megnyitotta kapuit a frankfurti Musikmesse 2011. A nagy múltú rendezvényen idén is számtalan örömben részesülhetnek az információra éhes érdeklődők - az összes jelentős zeneipari gyártó teljes termékpalettájának megtekintése, számtalan eszköz kipróbálása mellett koncertek, hangszerbemutatók, előadások és fórum beszélgetések várják a frankfurti zenei vásárra látogató érdeklődők sorát. 
 

 

Ahogyan azt megszokhattuk, a KORG is nagy erőkkel készült erre a grandiózus eseményre, ahol négy nap erejéig a nagyvilág összes zeneipari résztvevője jelen van, hogy megossza újdonságait és aktuális termékkínálatát a nagyérdeművel. Ennek megfelelően több új KORG termék is bemutatásra kerül a rendezvény során. Az újdonságok között találunk analóg groove boxot, hordozható modellező dobeszközt és utcai fellépésre alkalmas monitor erősítőt, illetve egy közkedvelt KORG digitális zongora modell felújított változatát is. Ezen kívül egy új, csíptethető hangoló is felbukkant a KORG háza táján. Lássuk tehát az új eszközöket, kicsit részletesebben:
 

KORG monotribe

A KORG tavaly már előrukkolt egy rendkívül jól eltalált koncepcióval - ez volt a monotron, melyre azonnal felhasználók sokasága csapott le. Ezen a KORG munkatársai vélhetően nem csodálkoztak, ugyanis a napjainkra jellemző digitális térhódítás az utóbbi időben szinte csak és kizárólag a zenei szoftverek és digitális alapon működő eszközök fejlődését katalizálta. Aki analóg hangzásra vágyott, annak továbbra is a használt piacon kellett szerencsét próbálnia és vaskos összegeket vintage eszközökbe fektetnie. Persze ennek megfelelően a közkedvelt modellek árai az egekbe szöktek, így csak kevés szerencsés felhasználó mondhatja el magáról, hogy egy igazán jó és sokoldalú analóg szintetizátor tulajdonosa.

 

 

A monotron megjelenése ezt az űrt hivatott betölteni, egy tenyérnyi, megfizethető árú, valós analóg szintézist nyújtó eszköz formájában. A monotron zseniális húzás volt a KORG részéről, azonban a teljeskörű stúdió célú felhasználáshoz, vagy épp egy live act formációba való beillesztéshez még nem volt elég fejlettnek mondható. Persze a felhasználók kreativitásának hála sok érdekes modding megoldás bukkant fel a világhálón, melyekkel nagyban megnövelték a monotron potenciális felhasználási módjainak lehetőségeit.

Vélhetően ezek is közrejátszottak, amikor a KORG a monotron koncepció továbbfejlesztése mellett döntött, és a rendkívül sikeres Electribe groove box széria alapjaira építve megalkotta a monotribe-ot, mely tulajdonképpen egy monotron és egy Electribe keresztezése.

A KORG a monotribe-al újra visszanyúl az analóg gyökerekhez ezzel a remekbe szabott, kompakt kis eszközzel. A KORG monotribe a monotron-nal közös technológián alapul, azonban lényegesen több hasznos funkcióval rendelkezik, és mélyebb betekintést nyújt az analóg szintézis világába.

A kiváló analóg szintézis tulajdonságok mellett a monotribe rendkívül intuitív módon kezelhető - három részes analóg dobszintetizátorral van ellátva, és a népszerű Electribe széria szekvenszer-sajátosságain alapul használati módja.

Beépített hangszóróival és az elemről való üzemeltethetőség lehetőségével kiválóan alkalmazható hordozható megoldás, mellyel bármikor stílusosan és élvezetes módon örökíthetjük meg elektronikus zenei ideáinkat.

A monotribe Analogue Ribbon Station rendkívül jó valósidejű paraméter kezelést tesz lehetővé, így teljes értékű analóg groove-készítő eszköz, mely számos érdekes és hasznos funkcióval kecsegtet.

A monotribe főbb jellemzői:

  •  Valós analóg hangszintézis
  •  Három részes analóg dobgép, valós analóg áramköri kiépítéssel
  •  Népszerű Electribe-stílusú szekvencia kezelés
  •  Active Step és Flux funkciók a valósidejű loop kezeléshez
  •  Fejlett multifunkciónális Ribbon billentyűzet: Chromatic, Continous, Wide üzemmóddal
  •  Az Auto Tuning pontos hangmagasságot biztosít a zavartalan kromatikus játékhoz
  •  Választható oszcillátor hullámforma, zajgenerátor, sokoldalú LFO
  •  A legendás MS-10 / MS-20 modellekből ismert VCF filter áramkör
  •  Sync In és Out aljzatok, melyekkel több monotribe összeköthető
  •  Elemről való üzemeltethetőség, beépített hangszóró, kis méret a hordozhatóság érdekében
     


KORG Wavedrum Mini

A második generációs Wavedrum sikerein felbuzdulva a KORG először megjelentetett egy közel-keleti hangzásokon alapuló verziót, a Wavedrum Oriental-t, majd a MESSE 2011-re időzítve előrukkolt modellező dobeszközének kisméretű változatával, a Wavedrum Mini-vel.

Az energetikus és bárhova magunkkal vihető Wavedrum Mini beépített hangszóróval rendelkezik, elemről üzemeltethető és új Sensor Clip érzékelőjének hála gyakorlatilag bármilyen tárggyal könnyedén ütőhangszerként használható.

 

 


A Wavedrum modellek a világ számos tájáról származó dob és perkusszív minták sorát tartalmazzák, ezen kívül számos formabontó szintetizátor hangminta, valamint egyéni karakterű hang is a Wavedrum-hangzáspaletta részét képezi. Nincs ez másképpen a legújabb modell esetében sem.

A Wavedrum Mini főbb jellemzői:

 

  •  Hordozható perkusszív szintetizátor, mely a KORG megújult Wavedrum technológiáján alapul
  •  Egyszerre két hang is megszólaltatható a fokozott hangzásélmény elérése érdekében:
  •  Játsszon le egy hangot a dinamikus dobpad segítségével és szólaltasson meg egy másikat a Sensor Clip segítségével
  •  100 játékra kész preset hangszín, mely akusztikus és szintetikus hangok széles választékát nyújtja
  •  100 Ritmus pattern, mely kíséretként funkciónál és jam-melésre is használható
  •  10 tetszőlegesen választható Preset audio effekt, melyekkel bármelyik hangszín megszólalását tovább módosíthatjuk
  •  Beépített Looper, mely végtelen számú overdub réteg rögzítését teszi lehetővé
  •  Hallgassa játékát a beépített hangszórón, vagy gyakoroljon fejhallgató segítségével
  •  Elemről való üzemeltethetőség - használja a Wavedrum Mini-t utazás közben, az utcán, vagy bárhol, ahol csak kedve tartja
  •  Az AC adapter és rögzítő pánt alaptartozék



KORG
 SP-170S

A KORG az SP-170-el sok zenészt szabadított meg a felesleges sallangoktól, és cserébe professzionális színvonalon történő zongora és egyéb hangszer modellezésekkel kecsegtetett. Az SP-170 nem tartalmazott semmilyen feleslegesen túlbonyolított menürendszert - megalkotásakor csak és kizárólag a lényegre összpontosítottak és ennek megfelelően tervezték meg ezt a szintetizátort. Most megérkezett a továbbfejlesztett, 2011-es modell, mely szintén a MESSE-n kerül bemutatásra.

 

 

A leegyszerűsített kialakítású SP-170 népszerűségét a klasszikus zongora játék- és hangzásélmény kiváló visszaadásának köszönheti. Az új SP-170S-en az eredetileg a hátlapon található bekapcsoló gomb és hangerőszabályzó az előlapon került elhelyezésre, biztosítva ezzel a könnyű és akadálymentes használatot azoknak is, akik először kerülnek digitális zongora közelébe. Két új gombbal bővült az SP-170S: a Sound gombbal elérhetjük és kiválaszthatjuk a tíz hangszín valamelyikét; a Piano gomb hatására az első zongora hangszín kerül betöltésre és máris elkezdhetünk zongorázni.

Az SP-170S összes hangszínét körültekintően és kiemelt részletességgel mintázták a KORG szakemberei, így azok remekül visszaadják a valós játék minden apró részletét. Számos nyomásérzékeny réteg (layer) került beágyazásra az egyes hangszínek készítésekor. A két Grand Piano hangszín mellett Electric Piano, Harpsichord, Organ és egyéb hangszínek is rendelkezésre állnak.


Az SP-170S főbb jellemzői:

  •  Egyszerű és stílusos kialakításával és hordozhatóságával az SP-170S megtestesíti egy jó zongora legfontosabb tulajdonságait: kényelmes billentyűzettel rendelkezik és kimagasló hangzást produkál
  •  A két kifogástalanul mintavételezett Grand piano hangszín az előadó minden finom mozdulatára jól reagál
  •  A letisztult vezérlők segítségével könnyen választhatjuk ki a kívánt hangszínt és szabályozhatjuk annak hangerejét
  •  Összesen 10 hangszín áll rendelkezésre, köztük elektronikus zongora, csembaló, orgona, vonós és egyéb hangszerek is megtalálhatók
  •  A KORG új Natural Weighted Hammer Action (NH) technológiája hűen adja vissza egy akusztikus zongora játékélményét
  •  A Key Touch Control segítségével háromféle billentyű érzékenységet állíthatunk be, így az eszköz bármely játékstílushoz képes igazodni
  •  Az új hangszóró rendszer szebb hangzásélményt biztosít
  •  A Reverb effektus mélység- és térérzetet kölcsönöz az eszköz hangjának - a Chorus effekt használata melegséget és dinamizmust biztosít
  •  Az SP-170S két fejhallgató kimenettel van ellátva, így zavartalanul gyakorolhat együtt szülő és gyermek, tanár és tanítvány egyaránt
  •  Szabályozó pedál és kottatartó teszik teljessé az eszközt
  •  Választható fekete és fehér színű verzióban is, melyek könnyen idomulnak a stúdió környezetéhez
     


KORG MMA130

Elérkeztünk az újdonságok azon tagjához, mely a jövőben sok zenész életét könnyítheti meg hordozható kialakításával és sokoldalú funkcióival. Az MMA130 egy hordozható monitor erősítő, melynek segítségével bárhol, bármikor megszólaltathatjuk vonali szintű kimenettel rendelkező hangszereinket, vagy éppen mikrofonjainkat, mindezt akár elemről üzemeltetve. Az új MMA130 beépített négysávos mixerével kiváló megoldás utcai fellépésekhez - segítségével két sztereó és két mono jelet keverhetünk össze és szólaltathatunk meg.

Az MMA130 aktív monitor erősítő, mely bármilyen szituációban lehetővé teszi a zenei fellépést, legyen szó beltéri vagy kültéri helyszínről. Csúcsminőségű be- és kimeneteivel, négy csatornás mixerével az MMA130 egy sokoldalú megoldás, mely elemről is üzemeltethető és 9V-os tápfeszültség kimeneti aljzatával képes hangszerünk tápellátását is biztosítani.

 

 

 

Hordozható jellege és kis mérete ellenére az MMA130 egy kiváló monitor erősítő, mely impresszív hangerejű megszólalásra képes. Mindezen jellemzők ideális fellépő eszközzé teszik, így bármely zenésznek hasznos társa lehet.

Négy független bemenete révén sokoldalú felhasználást tesz lehetővé az MMA130. A hátsó panelen találunk két szimmetrikus mikrofon/vonali szintű bemenet kombinációt (XLR/TRS aljzattal), ezen kívül két aszimmetrikus 6,3mm-es jack aljzat is beépítésre került . Minden csatorna önálló hangerőszabályzóval rendelkezik, így akár négy csatornás PA keverőként is alkalmazható.

 

Az MMA130 üzemeltethető hálózatról vagy elemről is. Elemes használat esetén több mód is rendelkezésre áll. Hat vagy tizenkét elemmel egyaránt üzemel az eszköz. Tizenkét elemmel használva akár 24 órán át is működőképes, így hosszú fellépésekre is ideális.

Az MMA130 Főbb tulajdonságai

  •  aktív monitor erősítő, mely ideális társ utcai fellépésekhez
  •  beépített négy csatornás mixer: két mikrofon/vonali bemenet, két vonali bemenet
  •  XLR/TRS szimmetrikus mikrofon/vonali bemenetek; 6,3 mm-es aszimmetrikus vonali bemenetek
  •  az AUX bemenetekbe RCA, mini-sztereó vagy 6,3 mm-es csatlakozókat is beköthetünk
  •  elemről és hálózatról is üzemeltethető
  •  hat C elem használatával 12 órán át használható ECO módban
  •  tizenkét C elem használatával 24 óránt át használható ECO módban
  •  a Power Mode kapcsolóval csökkenthető az elem terhelése és az áramfelvétel
  •  a DC9V tápfeszültség kimenet segítségével külső eszköz (pl. Wavedrum, microSAMPLER) táplálható
  •  az új fejlesztésű erősítő tápegység áramköri kialakítás és a hatékony hangszóró révén 100 dB-es hangnyomás érhető el az eszközzel elemes használat során is
  •  három sávos equalizer
  •  gerjedésgátló funkció a tökéletes megszólalás érdekében
  •  függőleges és vízszintes helyzetben is felállítható és üzemeltethető
  •  az eszköz felületén speciális csatlakozó kialakítás alkalmas hangszóróállványra való csatlakoztatásra
  •  Wavedrum állvány csatlakoztató az eszközhöz
     


KORG pitchclip

Végezetül pedig egy újabb praktikus eszközzel bővült a KORG termékpaletta. A KORG pitchclip egy csíptethető clip-on hangoló, mely kis méretével ideális megoldás gitárosok számára.

A pitchclip a KORG csiptetõs hangoló családjának legújabb tagja kisméretû, megfizethetõ és könnyen használható. Az egyszerû és felhasználóbarát pitchclip segítségével a rendkívül pontos és gyors hangolás  nagy érzékenységgel és jól látható kijelzõvel párosul. A pitchclip tehát minden olyan gitáros vagy basszusgitáros részére ideális választás, aki gyorsan, pontosan, és egyszerűen akarja behangolni hangszerét.

 

 

A pitchclip tervezésénél egy egyszerű, kényelmi funkciókkal ellátott és könnyen használható készülék tervezése volt a cél. A gitár fejére csíptetés és bekapcsolás után máris hangolásra kész az eszköz. A húr megpengetésekor a beépített piezo érzékeli az húr rezgését, a műszer pedig megméri a rezgés frekvenciáját, azaz a húr hangmagasságát.

A pitchclip főbb jellemzői:

  • Egyszerű, kényelmes, csíptető típusú kromatikus hangoló
  • Könnyű és szinte láthatatlan
  • Pontos és érzékeny, széles érzékelési tartomány
  • Jól látható és könnyen olvasható LED kijelző
  • Az üzemmód fordítóval ellátott kijelzőnek köszönhetően felhelyezés módjától függetlenül is könnyű a leolvasás
  • Megbízható és stabilan felcsíptethetõ
  • Az automatikus kikapcsolás (Auto Power-Off) meghosszabbítja az akkumulátor élettartamát

 

Zárszóként annyit, hogy a KORG ismét kellemes meglepetést okozott az új monotribe megjelentetésével, ami vélhetőleg kellően felcsigázta az eletronikus zenével foglalkozó felhasználókat. Persze a Wavedrum új, minitatűr verziója is érdekfeszítő, akárcsak az új hordozható monitor erősítő, a MMA130, illetve az SP-170 felújított verziója, az SP-170S. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket is információkat az újdonságokkal kapcsolatban, és minden idevágó hírt meg fogunk osztani veletek blogjaink hasábjain, ahogyan ezt már megszokhattátok.


Ha érdekesnek találod ezt a bejegyzést, oszd meg Facebook-ismerőseiddel!→Share

 

A bejegyzés trackback címe:

https://korg.blog.hu/api/trackback/id/tr292803638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása