A Workstation első 20 éve.

2008.03.19. 14:16

  A 2008-as év a KORG-nál az ünneplés éve, hiszen idén húsz éves az M1 szintetizátor, ami minden idők leghíresebb zenei eszközei között is megtalálható. Az M1 1988-as debütálása óriási siker volt, mert megteremtette az eszményi Workstation típusú szintetizátort, aminek a felépítése más gyártóknak is utat mutatott és elősegítette, hogy manapság használhassunk ilyen eszközöket.

Kicsit időzzünk el a Workstation (munkaállomás) szónál hogy valójában mit is takar ez a kifejezés a szintetizátorok világában. Az M1 esetében ez jelentett egy jól editálható hangszintézis részt egy színpadon használható kombinációs részt valamint egy sequencer amivel felvehettük MIDI események formájában a mesterművünket. Ehhez társult még két független jól szerkeszthető multi effekt processzor. Tehát otthon elkészíthettük a teljes dalunkat kvázi stúdió kész állapotba. Ha demó felvételekről volt szó akkor pedig teljes értékűen. A mai napig ezt az összetettséget képviseli a Workstation szó. Azóta persze kiegészült rengeteg funkcióval, ahogy a technika haladt megjelent a sampler, a harddisk recorder, egyéb szintetizátor modulok, sokkal több effektprocesszor és mindezek kapacitása is sokszorosává nőtt. A memóriák növekedésével és korszerűsödésével, sokkal több mintát képesek eltárolni a szintetizátorokban. Teljes értékű munkaeszközökké váltak, amivel manapság az első hangleütéstől a kész tényleg stúdióminőségű végtermékig minden munkafolyamatot egy készülékkel oldhatunk meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://korg.blog.hu/api/trackback/id/tr32387775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.