KORG OASYS - 9. Miért jó a fülmonitor?

Látszólag kicsit eltérünk a témától, de mégsem. :-) Ez az írás arról szól részletesen, hogy csodálatos hangszerünkből mit is hallhatunk a színpadon.

Tessék?!

Az erősítők, elektronikus hangszerek használatának egyik hozadéka, hogy a zenész sokszor nem jól hall. Most nem arra gondolok, hogy megsüketült... Hanem arra, hogy egyrészt nem hallja azt, amit szeretne, másrészt olyasmit is hall, amit pedig nem szeretne. Ilyen helyzetek gyakran adódnak, egy modern zenekarban játszó billentyűs számára pedig mindennapos problémát is jelenthetnek. Arról van szó pontosabban, hogy a próbateremben, színpadon több zenész, énekes dolgozik egyszerre, mindenki hangot csiholva valamiből vagy magából, s közben szinte lehetetlen, hogy mindannyian megfelelő arányban, zavaró tényezők nélkül hallják a produkciót - pedig ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy a közönség számára is élvezhető eredmény szülessen. Mindenki azt a kollégát hallja hangosabban, akihez közelebb van vagy akinek hangosabb az erőlködője. Az egészséges, erőteljes dobolás közelről hosszú távon fizikailag is elviselhetetlen (kivéve annak, aki, hozzám hasonlóan, imádja azt...). Végül mindenki szeretné saját magát egy kicsit jobban hallani, és minél jobban élvezni a hangerőt, tehát egy kicsit még ráteker. A próbateremben hamar kialakul a káosz, a billentyűs nem hallja magát, az énekes is hiába ordít, nem tud úrrá lenni a helyzeten... Ez pedig nem igazán segít abban, hogy a zenekar az amatőr státuszból ki tudjon törni: ha színpadra lépnek, nehéz órákat szerezhetnek a hangmérnöknek, ha esetleg stúdióba kerülnek, akkor nagy meglepetést fog okozni, amit a felvételen hazavihetnek magukkal. Eddig azt hitték, hogy ők egy nagyon jó zenekar. Azért, mert nem hallották (a nagy zajtól!), mit is csinálnak...

Monitorozás

A fenti problémára régóta kitalálták a - próbateremben egyébként ritkábban használt - monitorozást, ami annyit tesz, hogy a zenekar nemcsak a közönséget szórakoztatja, hanem önmagát is, a zenészek felé fordított, leggyakrabban a földön fekvő hangfalakkal. Ebben a kollégák magukat hallgatják, s mivel általában több ilyen hangfal is van, sokszor arra is van lehetőség, hogy pl. az énekes a hozzá közel eső ("saját") monitorában magából kicsit többet, a többi zenész játékából kicsit kevesebbet halljon. ((Most ne részletezzük azt a tényt, hogy általában a Főhős, ha lehetne, csak saját magát hallgatná... :-).)) Ennek a monitorozós módszernek a csúcsa, amikor nagy költségvetésű produkciók megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy minden zenésznek saját monitorkeverő hangmérnöke legyen, aki csak a neki szóló monitorhangfal megfelelő hangzásáért felel. Azonban a fenti módszer is nehezen boldogul két dologgal: a visszafelé szóló hangfalak hangosítási problémákat, pl. gerjedést okozhatnak, illetve a zenészek nemcsak a monitorhangfalakat, hanem a színpadon lévő egyéb hangforrásokat (a nárcisztikus szólógitárost is nehéz lebeszélni arról, hogy lebegjen a nadrágszára a hangerőtől), és a környezet zavaró zajait (pl. visszaverődő hangok) is hallják.

Fülmonitor

Itt lyukadunk ki végre mai mondandónkra: mindezen segít a fülmonitor. Mi is ez? Egyszerűen fogalmazva egy füldugó és egy fülhallgató kombinációja. Úgy képzelhetjük el, mint egy olyan füldugót, amit átfúrunk, és egy kis csövecskén belevezetjük a hangot a fülünkbe. Az elve pedig az, hogy a füldugó elválaszt bennünket a környezet hangjaitól (akusztikusan izolál), míg a rajta keresztül a fülünkbe vezetett hangot - mivel egy keverőből jön - tetszés szerint szabályozhatjuk.

Próbálkozás

A normális ember (most vegyük ide a zenészeket is :-) ) természetes módon idegenkedik attól, hogy bármit a fülébe dugjanak. Emiatt amikor először láttam ilyen rendszerű fülhallgatót, bár nem próbáltam ki, azonnal megfogadtam, hogy nekem bizony nem kell. Mondhatták, hogy így meg úgy szól a basszus, meg micsoda részletességgel hallják a zenét... Nem volt szimpatikus. Most viszont, felbuzdulva azon, hogy mégis olyan embereket látok fülmonitort használni, akiket nagyra tartok, úgy döntöttem, kipróbálom, és a végére járok a dolognak.

Azzal kezdődött, hogy egy Future Plant-koncerten a telefonom sztereó fülhallgatóját használtam, abban hallgattam vissza magam és a zenekart. Gyorsan kiderült, hogy ez amatőr módszer. Egyrészt, bár tompított valamennyit, még mindig hallottam a zavaró környezetet magam körül, másrészt a fülhallgató egyébként jónak tartott hangminősége a színpadi körülmények között használhatatlannak bizonyult, harmadrészt pedig a hétköznapi használatra tervezett kivitele (pl. gyengébb és rövidebb kábele) miatt végig figyelnem kellett arra, hogy ne sérüljön meg - többször ki is esett a fülemből. Egyszóval nem vált a produkció hasznára, nem segített, hanem zavart.

Megoldás

Ezek után tudtam, hogy ki kell próbálnom egy profi eszközt, amit kifejezetten erre a célra terveztek. Szerencsére kaptam kölcsön egyet, amit a következő koncertünkön be is vetettem. Előtte viszont gyakorolni kellett vele egy kicsit, és ezt hangsúlyoznom kell: nagyon fontos, hogy helyesen tegyük a fülünkbe. Nekem sem sikerült elsőre. Ha nincs jól a helyén, akkor nem működik (= szól) jól és csalódást okoz. A fülmonitor helyes használatról, fülbe helyezéséről akár animációt is találunk az interneten. A lényeg, hogy: 1) össze kell nyomni a szivacsot/füldugót, és 2) az eszközt a külső hallójárat elejébe kell ügyesen elfordítva becsúsztatni. Legyünk kitartóak és türelmesek, mert ha viszont a helyén van, akkor páratlan élményben lesz részünk. Elmondom, milyen előnyöket tapasztaltam:

1. Izolál. Elválaszt a környezeti zajoktól, nem hallom a színpadon közel lévő dobost, a gitárerősítőket, a koncertterem végéből visszaverődő és a basszushangokkal összekeveredő mély "bugyborékolást". (Ja, és nem kell azon aggodalmaskodni, hogy "elválaszt a zenekartól". Ilyen nincs.)

2. Nem túl hangos. Le tudom halkítani a minimumra azt, amit hallok. Ezzel tulajdonképpen megvédi a hallásomat (szerintem dobosoknak kötelező, nagy segítség). Tehát nagyon fontos: a saját védelmünkben NEM szabad hangosan hallgatni, csak okosan annyira, hogy épp jó legyen.

3. Tökéletes a hangminőség. Végre minden részletében hallom a zenekart (szerencsére még mindig jó!), és benne az OASYS-t. Igen, igaz volt, amit mondtak: a mélyhúros kolléga játékában is maradéktalanul, eddig soha nem hallott részleteit is csodálva gyönyörködhettem. (Laci, jössz nekem valamivel. :-))

4. Tökéletes és tetszőleges az arány. Olyan összetételben hallgathatom a zenekart, ahogy csak akarom. Ehhez egyrészt a hangmérnökünk segítsége kell, aki visszaadja a kért jelet a keverőpultból, másrészt egy külön kis keverőt is tartottam magam mellett, ebbe belevezettem a kapott jelet, plusz a szintim hangját és egy metronómot (ezt még tetszés szerint megspékelhetjük énekmikrofonunkkal, egy videolejátszó hangjával vagy más hangforrásokkal is - de erről majd legközelebb). Így olyan hangzásképet alakítottam ki magamnak, amilyet akartam, tulajdonképpen a saját monitorkeverő hangmérnököm lehettem - legalább egyetérthettem magammal... :-)

5. További előnyök a hagyományos monitorhangfalakkal szemben: könnyű, könnyen mozdítható; a színpadon mozogva vele mindenhol egyformán jól hallunk; ha kell, sztereóban is szólhat.

Fülmonitorra ízlés szerint több megoldás is van, egyszerűbbtől és olcsóbbtól a legjobbig/legdrágábbig. Én megtaláltam az OASYS-hez és a Future Plant produkcióhoz méltó és hozzám legjobban illő típust. Ha lehet, vegyünk minél drágábbat - annál elégedettebbek leszünk. Szánjunk rá többet, és akkor hosszú távon örömmel fogjuk használni, jó lesz vele zenélni - ez az egyik legfontosabb szempont. Amit nem ajánlok: az átlagos zenehallgatásra tervezett, műszaki cikkek boltjában kapható, fülmonitorhoz hasonló kinézetű fülhallgatót. Azt nem erre találták ki, általában minden fontos paramétere más (kivitel, érzékenység, impedancia, hangkép).

Egyebek

Tény, hogy meg kell szokni, hogy a fülünkben van valami, de ezt egy koncert időtartamára nem nehéz elviselni. (A teljesség kedvéért elmondom, hogy nagy ritkán az olyan kollégáknak, akik szeretnek ugrálni, forogni a színpadon, és sztereóban hallgatják a monitort, furcsa lehet, hogy ha egyszer csak hátat fordítanak a közönségnek, nem fordul meg térben, amit hallanak - a gitáros most is abban a fülükben szól, ahol az előbb, csak épp a másik oldalon látják...)

Ide tartozik még, hogy vannak vezetékes és vezeték nélküli monitorrendszerek - de ezek tárgyalása túllépi jelen írásunk kereteit. Mára ennyit. Minden zenészfülbe személyi fülmonitort!

Üdvözlettel,

Janca Ákos
multi-instrumentalista zenész, zeneszerző
www.futureplant.info

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.