Sziasztok!

Cikksorozatunk harmadik részében a dobokkal foglalkozunk. Ahogyan azt az előző részben is olvashattátok, a ritmikai sávok esetében is igen drasztikus előrelépést jelenthet az, ha az azt felépítő összetevőket valamely külső hangkeltőre (jelen esetben egy dobgépre, vagy szintetizátor dob kit-re bízzuk).

 

kezdo.jpg

 

Mivel az elektronikus zene egyik legfontosabb alkotóeleméről van szó, nem árt, ha a dobok esetében is kellő körültekintéssel járunk el. Hiába csábító az, hogy minták formájában manapság bárki számára sok-sok GB-nyi hanganyag áll rendelkezésre, egy jól eltalált, céleszközből szóló dob szólam csodákra képes!

A dobok esetében is fennáll az előző cikkünkben elkülönített két alapvető felhasználói stílus - vagy élünk a professzionális hang designerek által életre hívott dob kit-ek által nyújtott hangzásokkal, vagy pedig adott esetben magunk formáljuk dobjaink hangját a saját szánk íze szerint. Ez történhet például több minta egymásra keverésével (multisample formában), esetleg valamely analóg szintetizátoron való kísérletezgetéssel (kellő odafigyeléssel és türelemmel egészen egyéni dob mintákat hozhatunk létre akár egy monotron-nal is!).

Mielőtt meg akarnánk váltani a világot dobok tekintetében, nem árt, ha pár alapszabályra odafigyelünk. Egyrészt fontos leszögezni, hogy sok esetben az egyszerűbb megoldás jobb és célravezetőbb, mint a részletbemenő, soha véget nem érő finomítás, csiszolgatás. Ha már a lábdobokról esett szó, általában érdemes olyan formátumban elkapni annak feelingjét, amikor elsőre jónak találjuk, átüt a kevert anyagon. Könnyen abba a hibába eshetünk, hogy fülünk fáradásához mérten egyre vastagabbra, hangsúlyosabbra keverjük a lábdobot, esetleg torzítókhoz, vagy egyéb dús karaktert kölcsönző praktikához folyamodunk, egészen addig, míg a kérdéses dob már-már az egész mély- és középfrekvenciás tartományt be nem tölti. Innentől kezdve felborul a mix egyensúlya, és könnyen elveszíthetjük a fonalat.

További fontos tényező az, hogy a dobok végső formátuma lehet akár szoftveres, akár hardveres, érdemes úgy szituálni a keveréskor az egyes sávokat, hogy a fő dallamoktól függetlenül, önállóan legyen módunk a fő dob összetevők hangerejének (és haladóbb esetben dinamikai tulajdonságainak) állítására. Ennek oka az, hogy a dal építésekor más és más elemek kerülnek a képbe, melyek végső összeállításakor derül csak fény arra, hogy tulajdonképpen mennyi is szükségeltetik a dobból ahhoz, hogy úgy viselkedjen a kevert anyagban, ahogy azt a műfaj sajátossága megkívánja.

No de térjünk vissza az alapelképzelésre, mely ennek a cikknek tulajdonképpen értelmet ad. Olyan módszereket szeretnénk bemutatni nektek, amelyek alkalmazásával hangsúlyosabb és határozottabb dob ütemekkel vértezhetitek fel dalaitokat, anélkül, hogy a legújabb csoda compressor és hard limiter pluginekkel terhelnétek számítógépeket processzorát.

Az alábbiakban pár lehetséges felállást fogunk vázolni a KORG eszközeivel demonstrálva.

Mivel napjainkban szinte egyeduralkodó a digitális környezet, ha zenekészítésről van szó, ezért a bonyolult stúdió apparátust igénylő módszerek bemutatásától eltekintenénk; sokkal inkább olyan módszerekről lesz szó, melyek egy-két eszközzel és egy jól működő DAW szoftverrel ellátott géppel kivitelezhetők.

 

ko pro_572.jpg

 

Vegyünk alapul egy olyan eszközt, mely rendelkezik dob kit-ekkel, valamint minőségi hangszínekkel is. A KORG KAOSS széria egyik legkedveltebb modellje, a Kaossilator Pro nemcsak a fentebbi feltételeknek tesz eleget, ennek tetejébe még a valós idejű paraméter állítást lehetővé tevő X-Y felülettel is el van látva, ami változatos hangzások létrehozását segíti elő. Ennek tudatában nem csak egy feladatot tudtok ellátni, ha a Kaossilator Pro mellett döntötök, hanem rögtön egy lenyűgöző szintetizátor hangszínekkel, dob hangokkal ellátott, elő munkára is kiválóan alkalmas eszközt kaptok.

A Kaossilator Pro számos dob hangszínt is tartalmaz, melyek kellőképpen ütős eredmények elérésére képesek. Habár az eszközt többnyire az érintőfelülettel vezérelhető szállós hangszínek miatt részesítik előnyben a felhasználók, érdemes átfutni a gyári dobszetteket is, mert a KO Pro kínálatában több vaskos mintával találkozhatunk, mint gondolnánk.

Ha megleltük a kedvünkre való dobszettet, érdemes eldönteni, milyen komplexitású dob futamokra vágyunk, és egyáltalán tisztázzuk azt, hogy milyen egyéb eszközökkel karöltve kívánjuk alkalmazni. Több lehetőség is kínálkozik: egyrészt rögzíthetjük a megfelelő leütéseket a Kaossilator Pro szekvenszerébe, majd a különböző variációkat végül dob loopok formájában rögzíthetjük DAW-unkba. Másrészt rögvest indíthatunk az egyes dob minták külön-külön történő mintázásával, ha további effektezésre, vagy összetettebb dob ritmikák létrehozására vágyunk.

Már biztos említettük, de nem győzzünk hangsúlyozni azt, hogy van rá mód, akkor érdemes a hangsúlyosabb dob összetevőket (kick-ek, snare-ek) meghagyni a hangkeltő eszközben, és egészen a végső master felvétel elkészültéig onnan futtatni, mindennemű előzetes mintázást, feldolgozást mellőzve. Ily módon a dal gerincét és a lendületet kölcsönző fő építőelemek végig meg fogják őrizni ütős karakterüket, és egyúttal fennáll annak lehetősége is, hogy mindvégig kezünkben tartsuk a hangerejük feletti irányítást. Persze ez a megoldás bonyadalmasabb, mint sávonként mindent szépen rögzíteni a DAW-ba, ugyanis vagy MIDI-n keresztül kell triggerelnünk, vagy pedig szinkronban kell futtatnunk DAW-unkat a KO Pro, vagy egyéb, a dobhangot szolgáltató eszköz szekvenszerével, de higgyétek el, megéri!

 

microsampler.jpg

 

További ígéretes megoldási módszer egy KORG microSAMPLER behelyezése a setup-ba. Ez az eszköz már a gyári hangjaival is minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a legradikálisabb sound-ot kedvelők sem fognak benne csalódni! Az USB-s összeköttetés révén a számítógépes editor felület segítségével gyorsan és zökkenőmentesen tölthetitek meg a microSAMPLER-t kedvenc dob mintáitokkal, melyeket aztán vagy az eszköz saját szekvenszerébe játszhatjátok fel leütések formájában, vagy pedig hangmodulként alkalmazva egy DAW-ból, vagy másik szekvenszerből vezérelhetitek kedvetekre! Hiba lenne nem szót ejteni a microSAMPLER modern effekt arzenáljáról, mellyel a legújabb trendeknek megfelelő hangzások is kikeverhetők. Az eszköz rendkívül dinamikus megszólalást biztosít mindannak, aki szeretné egy céleszközre bízni a dobok megszólaltatását. A modernebb, karcos hangások kedvelői számára ajánljuk a microSAMPLER bit reducer és distorsion típusú effektjeinek kipróbálását! Ezen eszköz esetében is fennáll az a lehetőség, miszerint a készre csiszolt dob futamokat további rögzítés, valamint dalszerkezet felépítés céljából rögzíthetjük DAW-unkkal, de változatlanul ajánljuk azt a felállást, ahol a dal végső formájának elnyeréséig a főbb dobösszetevők mindvégig az eszközből szólnak szinkronban a DAW-ból futó többi dalösszetevővel. Ezt a megoldást azért tartjuk célravezetőnek, mert sok esetben szebb eredmények elérését teszi lehetővé, mint ha a többi sáv közé behelyeznénk a markáns dobokat is mintázott loopok formájában.

A groovebox-okkal külön fejezetben fogunk foglalkozni; természetesen az ESX-1 és EMX-1 modellek maguktól érthető módon kiválóan alkalmasak dob szólamaink elkészítésére, de mostani cikkünk során a hangsúlyt főleg azon KORG eszközökre fektettük, melyek nem csak és kizárólag elektronikus dob sávok készítésére alkalmasak. Ugyanez vonatkozik a modellező dobeszközökre, melyekkel szintén később fogunk részletbemenően foglalkozni.


Most pedig következzék (az előző cikk analógiájára hagyatkozva) a kísérletező hozzáállás!

Ehhez a felhasználói stílushoz ismételten a KORG analóg hangkeltő kínálatának tagjait tudjuk ajánlani. A monotron valamint a monotribe is kiválóan alkalmas dobok létrehozására. Jelen esetben a dobok karaktere a felhasználó fantáziájára van bízva (kivéve persze a monotribe három részes vintage dobgép szekcióját, amelyben nincs lehetőség a dobhangok hangzásának variálására; itt kifejezetten egyféle vintage hangzással van dolgunk).

 

monotron előlap.jpg

 

A monotron-okkal némi próbálkozás után egészen hangzatos lábdobok keverhetők ki. Miután nem ez a modell fő rendeltetése, ezért némi játszadozásra lesz szükség a megfelelő eredmények eléréséhez. Az alap modellen a megfelelő VCO pitch érték eltalálása, és a kellően alacsony LFO frekvencia beállítása után a VCF vágási frekvenciájával alakíthatjuk ki a számunkra szimpatikus kick sound-ot. Ezt a módszert az old school megközelítés hívei fogják kedvelni. Az így kapott eredmény önmagában még kissé nyers és adott esetben zajos lehet, tehát ebben az esetben kifejezetten javallott a kapott kick digitális utómunkázása. Kis low-pass filter, esetleg egy fölé kevert élesebb, mély tartománybeli összetevővel nem vagy alig rendelkező, frappánsabb hang a legtöbb esetben megteszi hatását. Az így kapott kick minden esetben eredeti és csak a sajátunk lesz, ami mindenképp felemelő érzés, pláne, ha kellően határozott megszólalást biztosít a készülő műnek!

Ha már az utókozmetikázásnál tartunk, a több rétegből álló dob minták létrehozása kiválóan alkalmas azon árnyalatnyi változtatások véghezvitelére, amelyek hozzájárulnak a kifinomultabb dob karakterhez. Ha például már összehoztunk egy jó kick mintát példának okáért a monotron-nal, de hiányoljuk annak felsőbb frekvenciás összetevőit, csak keressünk meglévő mintáink közül, vagy keverjünk ki egy hangmagasságban passzoló kiegészítő hangot, esetleg utólagos zaj, sercegés mintát (stílustól és igénytől függően), majd ízlésesen helyezzük azt el a már meglévő monotron kick fölé DAW-unk sampler moduljában. Ezzel a megoldással azonban, mint már fentebb említettük, érdemes vigyázni, mert hamar túl 'maszatos' feelinget kölcsönözhet dobunknak a túl sok rétegnyi finomítás. Egy a lényeg: lehetőleg igyekezzünk minél direktebb módon elérni az általunk elképzelt dob hangzást, és tartsuk mindvégig szem előtt céljainkat a dal készítését illetően. A KORG fentebb bemutatott eszközei ehhez kiváló partnerül szolgálnak.

Cikkünk következő részében a KORG effektezésre alkalmas eszközeivel fogunk foglalkozni, és bemutatjuk azt, hogy hogyan is alkalmazhatjátok azokat hatékonyan változatos és érdekfeszítős dalszerkezetek készítéséhez! Meglátásaitokat, kérdéseiteket, észrevételeiteket továbbra is várjuk szeretettel kommentek formájában!

A bejegyzés trackback címe:

https://korg.blog.hu/api/trackback/id/tr824623094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dubheaven 2012.08.14. 20:11:04

hello a microsamplerrel kapcsolatban lenne kérdésem. dubstep és drum n bass live act eszközre lenne szükségünk, abletonnal együtt szeretnénk használni. a liveból szólnak a basslineok, szintik, de mellé szeretnénk valami vasat, amiben válthatnánk a menet közbe a patterneketí! (dobok, amen, kiállások). jó erre a microsampler? vagy mit ajánlotok? es1? esx? köszi, Áron

STBlog 2012.08.15. 08:59:52

@dubheaven: Szia Dubheaven! A microsampler kiválóan alkalmas erre a feladatra abban az esetben, ha a live act fellépés előtt elő tudjátok készíteni a megfelelő dob pattern-eket. Ez főleg a számítógépes editor felülettel (USB-n keresztül) történhet hatékonyan. A microsampler-en az előkészített pattern-eket egy a felületen elhelyezett kézreálló forgatható vezérlővel választhatjátok ki. Ha menet közben is variálni, átírni kívánjátok a dob futamokat, abban az esetben -ahogyan Te is írtad- valamelyik Electribe modellt tudjuk ajánlani. Az ESX1-SD-be tetszőleges saját dobmintát tölthettek, míg az EMX1-SD rengeteg ütőképes beépített mintával érkezik, emellett szintetizátor- és basszus futamokat is kreálhattok vele. Mindhárom eszköz olyan mintákkal érkezik, melyekkel azonnali módon tudtok tört ütemeket gyártani. Az EMX-1SD-hez a KOGR nemrég kiadott egy UK BASS Pack-et, mely ingyenes letöltés formájában tartalmaz vaskos basszusokat, dubstep, breakbeat, garage, 100BPM elemeket. Erről blogunkon is találtok egy bejegyzést: korg.blog.hu/2012/08/02/korg_electribe_mx_uk_bass_video_az_ingyenesen_letoltheto_emx_library-rol
Üdv, KORG ZóNA

dubheaven 2012.08.17. 12:30:47

Helló, köszi az infót. valszeg marad az electribera gyűjtés verzió :))
süti beállítások módosítása