2009. október 2-4. SYMA Sport- és Rendezvényközpont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legjelentősebb zeneipari kiállítása és szemléje, a Hangfoglalás.

A széleskörű szakmai összefogás eredményeként létrejött esemény, az idei évben is igyekszik az iparág minden szereplőjét bevonni, és a lehető leghatékonyabban megjeleníteni a kiállításon és a kísérőrendezvényeken egyaránt.

A tavalyi évben 21.000 látogató vett részt a 7.500 m2-es, három napos kiállításon, amely csaknem 150 különféle zenei eseménnyel (koncertek, hangszer és technikai bemutatók, gyermek és felnőtt programok, oktatási és egyéb szakmai előadások) igazán egyedülállóvá teszik a Hangfoglalást.

A rendezvény soha nem látott médiafigyelmet kapott az elmúlt években, amelyből gyakorlatilag lehetetlen lenne felsorolást készíteni, hiszen a hazai televíziós stábok (híradós, kulturális, közéleti és zenei műsorok) folyamatosan forgattak.

A nyomtatott média is jelentős felületeken foglalkozott az eseménnyel, mind előzetes, mind pedig beszámolók, értékelések formájában. Az internetes megjelenések pedig igazán káprázatosak voltak, hiszen a keresők százezres nagyságrendben ontották a Hangfoglalás név keresésekor a találatokat.

A kiállítás a látogatók számára 2009-ben is ingyenesen megtekinthető!

Az elmúlt évekhez képest számos újítást kívánunk bevezetni a 2009. évi Hangfoglaláson, melyek mind a színvonalas megrendezést és lebonyolítást szolgálják.

Keresd a KORG újdonságait (SV1 színpadi zongora, Wavedrum Percussion Synthesizer, microSAMPLER LiveAct Sampler) KORG.hu ZóNA standján az "A" csarnok 16-os kiállítási területén.

KORG.hu ZóNA és AUDMAX szervezésű programok:

Október 2. Péntek

  • 14:40-től Special Providence koncert
  • 18:00-tól Funky Péntek - Freeport zenekar, közreműködik: Bársony Bálint, Fekete-Kovács Kornél, Szolnoki Péter, Váczi Eszter, Balássy Betty, Varga Feri

 

Október 3. szombat

  • 15:20-tól Gangsta Zolee és a Kartel koncert
  • 16:40-től fellép házi szerzőnk Janca Ákos és zenekara: a FuturePlant.
  • 18:00-tól KORG.hu Gitár Szombat - Nagy Ádám, Hrutka Róbert, Both Milós, Hámori Máté, Kalmus Felicián (cselló), Vámos Zsolt, Ábrahám Zsolt és Ács Oszkár) - Zenekar: Gajdacsi Gábor, Cséri Zoltán, Markó Ádám, Bata István

 

Október 4. szombat

  • 16:30-tól Big Band Vasárnap - Budafok Big Band, közreműködik: László Attila, Harcsa Veronika, Pribojszki Mátyás, Pocsai Kriszta, Hunyadi László, Balássy Betty, Varga Feri, Zentai Márk

Szeretettel várunk minden Kedves Érdeklődöt és családtagjait!

A KORG.hu ZóNA és az AUDMAX Kft.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://korg.blog.hu/api/trackback/id/tr821399417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása