Híres-hírhedt KORG-felhasználók - első rész
2011.07.22. 19:03
Üdv minden kedves olvasónknak!
Úgy gondoltuk, itt az ideje egy olyan cikksorozatnak, melyben bemutatunk pár ismert és elismert zenészt, aki a KORG eszközeit használva bolondítja meg a közönséget. Természetesen igen népes táborról beszélünk, hiszen az egyik legnagyobb múlttal rendelkező elektronikus hangszergyártóról van szó, így nem is csoda, hogy zenészek sokasága dönt újra és újra a KORG mellett, legyen szó élő zenekari felállásról, vagy épp elektronikus muzsikálásról.
Első körben pár ismert elektronikus zenei személyiséget mutatunk be, akik előszeretettel alkalmazzák a KORG termékeit. Mivel itt főként DJ- és live act-centrikus felhasználásról beszélünk, ezért túlnyomórészt az Electribe-széria kerül előtérbe.
The Hacker
A francia Michael Amato, művésznevén The Hacker valószínűleg nem ismeretlen a hazai partiéletben jártas olvasók számára. A kezdetben klasszikus Detroit stílust preferáló, majd idővel az electroclash felé tendáló előadó főként a szintén világhírnek örvendő Miss Kittin-nel való koprodukcióval lett híres. A partizók is gyakran szembesülhettek már kettejük közös performanszaival - a közös munkát nem ma kezdték, már az ezredforduló tájékán is összeszokott párost alkottak. 2002-es amerikai turnéjuk után azonban úgy döntöttek, hogy külön-külön folytatják pályafutásukat, és szólóban bombázzák tovább az újsulis elektró ütemekre éhes közönséget világszerte. 2008-ban azonban mégis úgy hozta a sors, hogy újra összeálltak, és Miss Kittin & The Hacker néven folytatták azt, amit egykor abbahagytak: színtiszta electroclash és klasszikus előadók által inspirált muzsikákkal teletűzdelt szettek, live act elemekkel kiegészítve. Már hazánkban is többször jártak, és sikeresen örjítették meg a hazai közönséget is összeszokott munkásságuk energetikus előadásával. The Hacker nagy híve a KORG Electribe ESX-1-nek, melyet a szemfüles rajongók itthoni fellépései alkalmával is megfigyelhettek. Az ESX-1 könnyű kezelhetőségével és teljes mértékben live act-re tervezett jellegével érthető módon vált a francia előadó egyik legmeghatározóbb eszközévé.
The Hacker és a KORG ESX-1 - forrás: www.thehackermusic.com
Beardyman
A londoni illetőségű beatboxer fenegyerek vélhetően nem ismeretlen olvasóink számára, hiszen blogjaink hasábjain már több ízben is firtattuk a KAOSS széria termékeivel való viszonyát. A fiatal szájdobos emberek sokaságát nyűgözte már le megdöbbentően részletes és szórakoztató show-ival, melyek során gyakorlatilag mindent szájjal ad elő - a show folyamán egyedüli segítségként egy KORG Kaoss Pad 3 szolgál, melybe élőben veszi fel és loop-olja az eldúdolt ütemeket, dallamokat. Beardyman az utóbbi években tökélyre fejlesztette ezt az általa nepszerűsített, meglehetősen egyéni műfajt. A KORG KAOSS széria termékei segítségével könnyedén ad elő olyan dolgokat, melyeket egy képzett, több tagból álló zenekari fellállás is méltán megirigyelhetne. Lenyűgöző természetességgel szórakoztatja közönségét - érhető módon mindig akad olyan szkeptikus hallgató, aki nem akarja elhinni, hogy mindaz, ami a fellépés során hallható, az egy az egyben Beardyman hangképző szervei által kelt életre.
Beardyman - a képen három KAOSS PAD 3, egy KAOSSILATOR PRO és R3 társaságában
A mindössze 29 éves londoni előadó a zenei önmegvalósítás egyik legdirektebb fajtáját űzi; fellépéseit spontaneitás és dinamizmus jellemzi, melyet gyakorta ötvöz kiváló humoros elemekkel. Nem is csoda hát, hogy világszerte ismertségre tett szert szórakoztató előadásaival - volt már rá példa, hogy majomnak öltözve szórakoztatta közönségét, de milliók élvezték Kitchen Diaries című, konyhai show-val egybekötött beatbox-looper felvételét, melyet a YouTube-on tett közzé. Beardyman hű társa tehát a KORG Kaoss Pad 3, melyből már több példányt is hasznosít munkái során. A KAOSS széria termékei mellett újabban a microKORG XL-t és a microSAMPLER-t is beemelte munkafolyamataiba.
Cikksorozatunk következő részében további, KORG eszközöket használó neves előadót mutatunk be, így az egyéb KORG érdekességek mellett emiatt is érdemes visszalátogatnotok blogjainkra!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
TetraB 2011.07.26. 11:08:21
Dream Theater (Rudess mint Korg tester :) )
KMFDM (Korg Z1)
Hawkwind (Wavestation)
Ozric Tentacles (Wavestation, Prophecy)
Orbital (Korg Z1)
Vangelis (Korg KARMA)
Keith Emerson (MS2000, Karma)
Depeche Mode (MS2000)
....
STBlog 2011.07.26. 17:04:18
üdvözlettel, KORG ZóNA
λιπ 2011.07.28. 14:42:22
Benkő Laci
Balázs Fecó
és persze a többiek!
Kommentek