KORG AX3G kicsit másképp

2012.02.29. 13:31

Sziasztok!

Ismét hosszabb idő telt el úgy, hogy túlnyomórészt a tavalyi év végén, illetve az idei év kezdetén bemutatott termékekkel foglalkoztunk blogjaink hasábjain - természetesen ennek örülünk is egyúttal, hiszen mindig örvendetes egy-egy újabb impozáns KORG eszközt körüljárni, megismerni, pláne, ha egy adott időszakon belül több ilyen hangszer, effektprocesszor, vagy egyéb kiegészítő lát napvilágot.

 

 

Nem történt ez másképp idén se - a KAOSS szériás két új jövevény, a Kaossilator 2 és a Mini Kaoss Pad 2, valamint a monotron két új funkciókkal ellátott verziója épp elég bizonyíték arra, hogy a KORG mindig tud valami újat és hasznosat mutatni a zenecsiholók számára. Az újdonságok bemutatása mellett némileg háttérbe szorultak a már ismert modellekkel foglalkozó cikkek, így most hiánypótlóként ismét egy nem szokványos kontextusba helyezett effekt pedállal fogunk foglalkozni, nevezetesen a KORG AX3G-vel.

Szemfüles olvasóink talán emlékeznek arra, hogy a korg.blog.hu-n már közöltünk egy tesztleírást, melyben a szóban forgó pedál basszusgitárra optimalizált verzióját teszteltük dobgépekkel és egyéb hangokkal. Ehhez hasonlóan most az AX3G került sorra, mely akusztikus gitárhoz optimalizált jellegéből adódóan kissé eltérő módon kezeli a rajta átvezetett jelet.

Az AX3G első blikkre csak színében tér el basszusgitáros verziójától, ám ha szemrevételezzük az előlapon látható mátrixban összegzett effekt algoritmus listát, akkor hamar észrevehetjük, hogy némi eltérés azért mutatkozik a felsorolást illetően. Ez érthető módon főleg a Drive/Amp szekciónál figyelhető meg, ahol az overdrive és erősítő szimulációk között az akusztikus gitár jelleghez inkább passzoló leképezéseket találunk, köztük a VOX több híres-hírhedt modelljének megfelelő algoritmust.

Kezdjük az elejéről - az AX3G segítségével sorba kötve alkalmazhatunk Pre FX (elő-effekt), Drive/Amp (torzító, erősítő fej szimulációk), Level/Noise Reduction/Cabinet (hangerő, zajredukció, hangszóróláda szimulációk), Mod (modulációs effektek), valamint Delay/Rev (késleltető és zengető algoritmusok) effekteket, akárcsak ahogyan azt egy valós gitár effektlánc esetében tennénk.

A mi esetünkben számottevő gitáros szakavatottság híján az elektronikus muzsikálás vizein evezve került kipróbálásra ez a megfizethető kis effekt pedál, így főként dobgépek, illetve hangmodulok hangjait bűvöltük vele. Ezúttal lényeges különbség, hogy míg a tavalyi tesztünkben főként AUX jelúton került kipróbálásra az AX3B, addig most direkt módon, a kérdéses hangkeltő hangját átvezettük a pedálon, hogy teljes valójában halljuk annak hatását.

 

 

Az AX3B basszusgitáros jellegéből adódóan főként a mély és mélyközép tartományra gyakorolt hatást, így mondhatni, a vastag hangzás elősegítésében jeleskedett. Bár az előző tesztben is alkalmaztuk például cinekre, ahol bizonyos beállításokkal kiválóan használható is volt, az AX3G az akusztikus gitárra fejlesztett algoritmusaival jóval rátermettebbnek bizonyult erre a feladatra.

Ez sejthető volt ugyan, de a próbák során egyértelművé vált számunkra is: ha már nem megfelelő hangszerrel próbáljuk használni ezen pedálokat, legalább annyiban legyünk céltudatosabbak, hogy a célhangszernek inkább megfelelő tartományban dolgozó eszközzel próbálkozzunk. Persze itt az is döntő tényező, hogy milyen sound-ot képzelünk el: ha kifejezetten a koszos hangzás iránt vágyakozunk, akkor talán jobban is járunk az AX3B-vel, hiszen az a mélyebb frekvenciatartományban is igen aktívan dolgozik. De ha kristályosabb, ércesebb dobhangokra van szükségünk, vagy épp egy magasabb tartományban megszólaló szintetizátor hangszínt szeretnénk kicsit megbolondítani, jobban járunk az AX3G-vel, mely hallhatóan másként viselkedik basszusgitáros társához képest, hiába egyezik az effekt mátrixban látható felsorolás nagy része.

Essék hát pár szó az érdekesebb effektekről: mivel nem gitáros szemszögből közelítjük meg a kérdést, így hát más szempontokat tartottunk szem előtt.

Dobok:

A finomabb effektezéstől kezdve a radikális módosításokon át sok mindenre nyílik lehetőség az AX3G-vel - a hangsúlyossá tételre a TUBE OD effekt mérsékelt használata, illetve a Chorus variánsok bármelyike alkalmas. A Flanger (CH/LFN; CL/FLN) egész jó megszólalást biztosít, elektronikus zenei megközelítéssel vizsgálva az egyetlen negatívum talán az, hogy nem tudtunk olyan hosszú flanging időt beállítani, mely alatt a kilencvenes évek elektronikus zenéiben oly sokszor hallható hosszú lefolyású, frekvenciát tekintve felülről lefelé haladó, kimért effektus elérhető lett volna. Ehelyett inkább a gitár pedáloktól megszokott, gyorsabb lefolyású flanger az, ami könnyen megvalósítható az AX3G-vel.

Igénytől függően persze radikálisabb dob-effektezések is megvalósíthatók az eszközzel - a torzítók és az erősítő szimuláció megfelelő használatával, illetve némi Ring modulator-ral (RING MOD) megfűszerezve zakatoló, erőteljes feeling is elérhető.

Meglepően érdekes, és külön említésre méltó az, ahogyan a tremolo effektus bánik a dobokkal az AX3G esetében - habár napjainkra inkább a letisztult hangzások jellemzők, azért bízunk abban, hogy még akad olyasvalaki, aki hiányolja azt a pluszt, amit a régi, nagy stúdiókban létrehozott elektronikus művek nyújtottak. Nos, ez a sokak számára megfoghatatlan dolog nyilvánvalóan sok-sok összetevőből áll össze (gondolunk itt nagy tapasztalatra, nüansznyi kis beállításokra, csillagászati árú eszközökre, analóg felvételi technológiára, stb.. ). Az AX3G tremolo effektusát dobokra finoman alkalmazva elmondhatjuk, hogy némileg sikerült sejtelmessé varázsolni cinjeinket - olyan értelemben, hogy az a digitális PCM hi-hat mintáknak finoman változó, picit pulzáló jelleget kölcsönzött, így lágyabban, élő zenéhez hasonló hangulatban szólalt meg a kérdéses hangmodul.

Érdekesnek találtuk még a Wah és Auto-Wah effektusokat, melyek közül az előbbi alkalmazása esetén az AX3G effekt típus kiválasztó encoder-ét a a Pre-FX állásban hagyva a jobb oldali encoder mozgatása a filter nyitás frekvenciájára van hatással, így hatásvadász effektusok létrehozására is kiválóan alkalmas.

Szintetizátor hangszínek, pad-ek:

A szintetizátor hangokkal való próba során azt tapasztaltuk, hogy az effektek nagy része ugyanolyan hatékonyan alkalmazható az egyes hangszínekre, mint a dobok esetében, de a mélyebb tartományban az AX3B bizonyult biztosabb megoldásnak. A szintetizátor basszus hangszínek esetében ez érhető is, hiszen azok jobban hasonlítanak egy basszusgitár jelére.

Az ércesebb hangszínek esetében az RND FILT és a FILTRON jó megoldást nyújtanak az úszó jelleg létrehozására; a chorus, flanger és phaser variánsokkal kedvünkre bolondíthatjuk jelünket. A Tremolo természetesen itt is kiválóan alkalmazható, attól függően, hogy mire vágyunk. A rugós zengető algoritmus (SPRING) igen nagy térérzet létrehozására alkalmas, mivel hosszú lecsengést is beállíthatunk vele.

Textúrák és atmoszférikus hangok esetében az ECHO+ beállítás hasznos lehet, hiszen ez egy szalagos visszhang viselkedését hivatott utánozni, így a hangmagasság ingadozással egyrészt sejtelmes hangulat hozható létre, másrészt pedig vintage hangzás is vígan előállítható az AX3G ezen algoritmusával.

Összegezve elmondhatjuk, hogy az AX3G sikeresen szerepelt saját környezetéből kiragadva is, gitárok helyett dobgépekkel és hangmodulokkal használva. Középtartománybeli viselkedését tekintve bátran használható a jelre direkte alkalmazva, de AUX jelútban például kiegészítő zengetőként is hasznos segédeszköze lehet bármely muzsikusnak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://korg.blog.hu/api/trackback/id/tr694225770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása