Üdv mindenkinek!

Cikksorozatunk második részében újabb KORG hangszereket használó előadó hírességeket mutatunk be - ezúttal olvasónk kérésének megfelelően az angol electronica egyik legmeghatározóbb duójára, az Orbital-ra esett a választás. A szóban forgó formáció előszeretettel alkalmazta a KORG eszközeit világhírnek örvendő zenéik és live performanszaik alkalmával - hallgatók egész hadát őrjítették meg az évek során mind az underground, mind pedig a populáris zenéket kedvelők közül.

 

 

Orbital

Az Orbital-t Phil és Paul Hartnoll testvérpáros alapította 1989-ben - az angliai acid house láz kezdetétől fogva meghatározó alakjai és képviselői voltak az elektronikus zenei szcénának. Első áttörő sikerüket a Chime című, édesapjuk kazetta dekkjével rögzített dalukkal érték el, mely megjelenését követően szinte azonnal rave himnusszá vált, és az angol toplisták élére került. 1992-ben készült el a Halcyon című nóta, mely azóta is a duó egyik legismertebb alkotása. Ezt követően számos sikeres dalt  és albumot tudhattak magukénak a kilencvenes évek folyamán, és mind az underground, mind pedig a mainstream hallgatóság körében elképesztő népszerűségnek örvendtek műveik.
 

Phil és Paul Hartnoll átgondolt és sokoldalú zenéi nagy és jól szervezett eszközparkot igényeltek, sok-sok egyéni karakterű hangkeltővel és egyéb stúdióeszközökkel. A duó előszeretettel alkalmazta a KORG hangszereit, dobgépeit és egyéb eszközeit is hangstúdiójukban. Setup-jukban egyaránt megtaláhatóak vintage, valamint modernebb KORG hangszerek is. Kronológiai sorrendben haladva a KORG Poly-800 szintetizátor és a DDM220 dobgép a két leginkább vintage jellegű eszköz az Orbital eszközparkban. Az 1991-es gyártású Wavestation által felvonultatott komplex wave szekvenciák egyértelműen passzolnak a duó által képviselt részletgazdag, előremutató hangzásvilágába. Jól szemlélteti a Wavestation-höz fűződő viszonyukat az is, hogy mind a Wavestation-t, mind pedig annak két analóg inputot felvonultató A/D, valamint EX nevezetű billentyűs verzióját is alkalmazták stúdió és live felállásban is.

 

 

A haladó modellező szintetizátorokból sem szenvedtek hiányt, hiszen az 1995-ös Prophecy modellt is beemelték setup-jukba. A Prophecy rendkívül egyéni megszólalása újabb, friss cyber-löketet kölcsönzött a duó számára. A virtuál analóg modellezésnek hála totálisan lélegzetelállító hangszíneket nyújtott ez az eszköz. A szintetizátorok sora további három, kilencvenes években népszerű KORG modellel egészül ki - a Trinity-t, valamint az 1997-es Z1-et is sűrűn hallhatjuk az Orbital munkáiban. Természetesen a KORG workstation-ök sem maradhattak ki, így megjelenése után egy Triton-t is munkába állított a Hartnoll testvérpár.

 

 

A kilencvenes évek végén megjelent Electribe széria áttörést jelenetett az elektronikus zenekészítés terén. Az EA-1, ER-1, valamint az ES-1 olyan sokoldalú, de mégis egyszerűen kezelhető megoldást jelentett a felhasználók számára, amely megfizethető áron kínált azonnali és intuitív módon használható groove-készítési lehetőséget. Ez a széria sem került el az Orbital figyelmét, így a megjelenés után nem sokkal bekerült setup-jukba az EA-1 és az ER-1 is; az előbbi kiválóan programozható szintetizátor, mely groovebox köntösbe bújtatva alkalmazható elektronikus szintetizátor groove-ok létrehozására, míg utóbbi egy kiváló virtuál analóg dobgép, 4 hanggenerátorral és mintákkal.

 

 

Sziasztok!

Lezajlott a Beertok Fest, mely üde színfoltját képezte a hazai nyári partiesemények választékának. A fesztivál több, mint száz fellépőt vonultatott fel négy helyszínen, festői környezetben, a természet lágy ölén. Az eseménynek a törökmezei turistaház területe adott otthont. A Beertok Fest-en a szombati napon a KORG is képviseltette magát - a  kihelyezett mobil workshop-on az érdeklődők kipróbálhatták a második generációs nanoSERIES2 kontrollereit Ableton-nal, valamint a 37 billentyűs microKEY-t, a hordozható microSAMPLER-t és a KAOSS család legújabb tagját, a KAOSS PAD QUAD dinamikus effektprocesszort.

 

 

 

A gépkocsival könnyen megközelíthető helyszín kirándulásnak sem lett volna utolsó, azonban már a megérkezéskor hallható volt, hogy nem a madárcsicsergésről fog szólni a hétvége. A fellépők listáján mindenki meglelhette a számára szimpatikus stílust képviselő előadókat -a goa trance-t és annak variánsait előnyben részesítő látogatók a bejáratot elhagyva szinte egyből a kedvelt stílusnak helyt adó stage felé vehették az irányt, ahol már korán megkezdődött a hangáradat. Itt főleg a feszesebb tempót és a kopogós lábdobokat, valamint a transzba ejtő dallamokat kedvelők lelhették örömüket.

 

 

Továbbhaladva a következő helyszín felé, a látogatók kellemes kis kiülős teraszon üldögélhettek és fogyaszthattak a büfében, valamint a mellette elhelyezett kis étkezdében található választékból. Az épület mögé ballagva máris minimalisztikus 4/4-es ütemre mulathattak az arra vágyók. Ezen a helyszínen túlnyomórészt korszerű digitális DJ-ing folyt, melyre a szettek többségén sűrűn alkalmazott looper és egyéb digitális effektek voltak a jellemzők. A kattogós, trappolós sound-ot kedvelők kedvenc helyszínének bizonyult a techno stage.

Visszatérve a teraszra, mely egyfajta találkozóhelyként funkcionált a különböző helyszínekre el-el látogató partizók számára, a D'n'B/Dubstep sátorban zajló eseményeket is nyomon lehetett követni - innen eltérő jellegű muzsikák csendültek fel a különböző napszakokban. Szombaton például egy élő formációt is hallhattunk - a Spacesh!t live act hangszeres felállásban szórakoztatta a nagyérdeműt, ami üde színfoltját képezte a fesztiválra erősen jellemző elektronikus zenei felhozatalnak.

 

 

A D'n'B/Dubstep sátor zenei felhozata az említett live act formációtól eltekintve főként az új hangzások szerelmeseinek kedvezett. Az esték folyamán hallható, radikális váltásokkal teletűzdelt, energetikus törtütemeket néhol dallamosabb, fülbemászó feelingek váltották. A DJ-k által pörgetett nóták jól tükrözték a szcénára jellemző aktuális zenei irányvonalakat, de ennek ellenére azért régebbi eresztésű jungle elemeket is hallhattunk. A törtek őrültjei sem szenvedtek hiányt kedvenc ritmikáikból.

 

 

A chill sátor a játszott stílusokat tekintve néha némileg rácáfolt a nevére - habár maga a helyszín kiválóan alkalmas volt üldögélésre, a fellépőktől azonban hallhattunk absztraktabb felfogású, keményebb zenéket is, mint amire az ember a chill jelző olvastán asszociálna. Röviden, de velősen fogalmazva az experimental jelző talán jobban fedte volna a fellépők hangzását. Itt kellemes tábortűz fogadta a látogatókat, tudományos felfogású ütemekkel. Hallhattunk DJ-ket is, de live act formációk is szórakoztatták az idelátogatókat.

A sátrazóknak a rendkívül hangulatos domboldal adott otthont átmeneti szállásuk elhelyezésére. Mindent összevetve rendkívül hangulatos helyszín, fellépők sokasága és jó hangulat várta a partizókat Kismaroson - a csütörtöki esőzések sem szegték a szervezők kedvét, így ennek következtében színvonalas fesztiválon szórakozhattak azok, akik ezen a hétvégén a Beertok-ot választották.

Sziasztok!

A KORG azt javasolja a Mac platformon dolgozó felhasználóknak, hogy a Lion-re való OSX frissítéssel kapcsolatosan az esetleges hibákat elkerülendő érdemes megvárni, amíg a KORG munkatársai a teljeskörű tesztelést el nem végzik minden KORG eszközhöz tartozó szoftveren.

 

 

A folyamat jelenleg is tart, így nemsokára az összes KORG alkalmazás Lion-kompatibilitási tesztje lezajlik, és az esetlegesen felmerülő problémák elhárításra kerülnek. Természetesen a tesztelés eredményéről weboldalunkon, valamint blogjainkon  és Facebook-oldalon is értesítjük majd felhasználóinkat.

Üdv minden kedves olvasónknak!

Úgy gondoltuk, itt az ideje egy olyan cikksorozatnak, melyben bemutatunk pár ismert és elismert zenészt, aki a KORG eszközeit használva bolondítja meg a közönséget. Természetesen igen népes táborról beszélünk, hiszen az egyik legnagyobb múlttal rendelkező elektronikus hangszergyártóról van szó, így nem is csoda, hogy zenészek sokasága dönt újra és újra a KORG mellett, legyen szó élő zenekari felállásról, vagy épp elektronikus muzsikálásról.

 

 

Első körben pár ismert elektronikus zenei személyiséget mutatunk be, akik előszeretettel alkalmazzák a KORG termékeit. Mivel itt főként DJ- és live act-centrikus felhasználásról beszélünk, ezért túlnyomórészt az Electribe-széria kerül előtérbe.

The Hacker

A francia Michael Amato, művésznevén The Hacker valószínűleg nem ismeretlen a hazai partiéletben jártas olvasók számára. A kezdetben klasszikus Detroit stílust preferáló, majd idővel az electroclash felé tendáló előadó főként a szintén világhírnek örvendő Miss Kittin-nel való koprodukcióval lett híres. A partizók is gyakran szembesülhettek már kettejük közös performanszaival - a közös munkát nem ma kezdték, már az ezredforduló tájékán is összeszokott párost alkottak. 2002-es amerikai turnéjuk után azonban úgy döntöttek, hogy külön-külön folytatják pályafutásukat, és szólóban bombázzák tovább az újsulis elektró ütemekre éhes közönséget világszerte. 2008-ban azonban mégis úgy hozta a sors, hogy újra összeálltak, és Miss Kittin & The Hacker néven folytatták azt, amit egykor abbahagytak: színtiszta electroclash és klasszikus előadók által inspirált muzsikákkal teletűzdelt szettek, live act elemekkel kiegészítve. Már hazánkban is többször jártak, és sikeresen örjítették meg a hazai közönséget is összeszokott munkásságuk energetikus előadásával. The Hacker nagy híve a KORG Electribe ESX-1-nek, melyet a szemfüles rajongók itthoni fellépései alkalmával is megfigyelhettek. Az ESX-1 könnyű kezelhetőségével és teljes mértékben live act-re tervezett jellegével érthető módon vált a francia előadó egyik legmeghatározóbb eszközévé.  

 

The Hacker és a KORG ESX-1 - forrás: www.thehackermusic.com

 

Beardyman

A londoni illetőségű beatboxer fenegyerek vélhetően nem ismeretlen olvasóink számára, hiszen blogjaink hasábjain már több ízben is firtattuk a KAOSS széria termékeivel való viszonyát. A fiatal szájdobos emberek sokaságát nyűgözte már le megdöbbentően részletes és szórakoztató show-ival, melyek során gyakorlatilag mindent szájjal ad elő - a show folyamán egyedüli segítségként egy KORG Kaoss Pad 3 szolgál, melybe élőben veszi fel és loop-olja az eldúdolt ütemeket, dallamokat. Beardyman az utóbbi években tökélyre fejlesztette ezt az általa nepszerűsített, meglehetősen egyéni műfajt. A KORG KAOSS széria termékei segítségével könnyedén ad elő olyan dolgokat, melyeket egy képzett, több tagból álló zenekari fellállás is méltán megirigyelhetne. Lenyűgöző természetességgel szórakoztatja közönségét - érhető módon mindig akad olyan szkeptikus hallgató, aki nem akarja elhinni, hogy mindaz, ami a fellépés során hallható, az egy az egyben Beardyman hangképző szervei által kelt életre.

 

 

Beardyman - a képen három KAOSS PAD 3, egy KAOSSILATOR PRO és R3 társaságában

 

A mindössze 29 éves londoni előadó a zenei önmegvalósítás egyik legdirektebb fajtáját űzi; fellépéseit spontaneitás és dinamizmus jellemzi, melyet gyakorta ötvöz kiváló humoros elemekkel. Nem is csoda hát, hogy világszerte ismertségre tett szert szórakoztató előadásaival - volt már rá példa, hogy majomnak öltözve szórakoztatta közönségét, de milliók élvezték Kitchen Diaries című, konyhai show-val egybekötött beatbox-looper felvételét, melyet a YouTube-on tett közzé. Beardyman hű társa tehát a KORG Kaoss Pad 3, melyből már több példányt is hasznosít munkái során. A KAOSS széria termékei mellett újabban a microKORG XL-t és a microSAMPLER-t is beemelte munkafolyamataiba.

Cikksorozatunk következő részében további, KORG eszközöket használó neves előadót mutatunk be, így az egyéb KORG érdekességek mellett emiatt is érdemes visszalátogatnotok blogjainkra!

Üdvözlet minden kedves olvasónknak!

A KORG kísérőautomatikás szintetizátor családjának legújabb modelljét, a Pa3X-et pár kivételtől eltekintve eddig túlnyomórészt kiállításokon készített felvételeken láthattuk, ahol a bemutatást végző szakemberek főként a jelenlévők figyelmét igyekeztek felkelteni, többnyire a helyszínen kiállított kijelzők segítségével, így az ott készített videók mind audió minőség, mind pedig informativitás tekintetében kivánnivalót hagytak maguk után.

 

 

Az Egyesült Államok-beli Citymusic.com online hangszerüzlet munkatársa, Mike az alábbi felvételen részletbemenően mutatja be a nagytudású, számos újítást és hasznos, egyéni funkciót fevonultató hangszer leglényegesebb ismertetőjegyeit. További érdekesség, hogy a felvételen látható és hallható Pa3X az opcionális PAAS hangszóróval van ellátva, mely kiváló minőségű élő megszólalást biztosít bármilyen egyéb hangosítási rendszer használata nélkül.

Első körben a Pa3X zongora és orgona hangszíneit hallhatjuk; Mike a megfelelő Drum Track kíséretekkel szemlélteti a kérdéses preset-ek kiváló jellegét. Ezt követően ízelítőt kapunk arról, milyen könnyedén varázsolhatunk tetszőleges hangzást, legyen szó a hatvanas évek, a kilencvenes évek, vagy épp Hollywood-i filmzenék hangulatáról. Az eddig publikált Pa3X bemutatóktól eltérően ezen felvétel rendkívüli módon amerikai felfogásban tálalja az eszközben rejlő potenciális lehetőségeket. 

Az érdekfeszítő stílusok bemutatása után a beépített dobkitekből is hallhatunk párat. Ezt követően a stílusok teljes mértékű kihasználását láthatjuk; olyan érdekes apróságok is helyet kaptak az eszközben, mint a közönség ováció hangeffektus.. 

Akik az eszköz mikrofonjelre gyakorolt hatására kíváncsiak, azoknak sem kell csalódniuk - Mike aktuális és régebbi ismert dalok éneklésével mutatja be a vokális harmóniák generálásának lehetőségét és az egyéb finomságokat. A teljeskörű szórakoztatás jegyében a dual MIDI/audio player használata is bemutatásra kerül. Láthatjuk, hogy az eszköz jobb oldalába helyezett USB-meghajtóról könnyedén tölthetjük be kedvenc dalainkat, melyet az intuitív TouchView felületen gyorsan lejátszhatunk, legyen szó MIDI file-okról, vagy épp teljes audió felvételekről. Ha esetlegesen egy ismert felvételre szeretnénk énekelni annak eredeti vokál sávja nélkül, csak töltsük be a dalt, és vegyük használatba a Vocal Remover funkciót.  

 

 

 

süti beállítások módosítása